AGRIA PARK LOGÓ
Hallgasd Online!
  • Magyar
  • English
 2010. szeptember 08. szerda, Mária, Adrienn.
a
 
   
Neckermann 2010 febr 16
 
Társadalmi felelősségvállalás
Az Agria Park megvalósítása során a számunkra oly fontos vállalati társadalmi felelősségvállalás az értékmegőrzés, az akadálymentesítésés a kötelező gyakorlaton túl, a társadalom felé irányuló kommunikáció formájában testesült meg.

Értékmegőrzés, értékteremtés
Az Agria Park alapkoncepciójától kezdve végig kiemelt fontossággal bírt a meglévő értékek átmentése, integrálása az újba és új építészeti értékek létrehozása. A cél érdekében a befektető Eger városával szoros együttműködésben egy olyan épületegyüttes kialakítása mellett döntött, amely megőrzi és illeszkedik a történelmi városképhez, és méltó utódja lehet az itt álló egykori dohánygyárépületnek. Ennek a célnak a megvalósulását támasztja alá, hogy az új komplexumból bruttó 7000 m2 (közel egyharmada) a dohánygyár eredeti épülete, amelynek felújítása során megőrizték az eredeti tetőszerkezetet és tartószerkezetet. A régmúlt értékei közül megóvásra került a víztorony, a parkban található Zsolnay kút és a napóra, illetve a hajdani dohánygyári épület oszlopfői immáron a bevásárlóközpont folyosóját díszítik. Szintén megőriztük a Dohánygyári Múzeumot és felújított helyszínen telepítettük újra ezt a fontos szeletét Eger történelmének.

A bevásárlóközpont egyedülálló a hazai piacon, ugyanis rendhagyó koncepciója – a hagyományos és modern külső, valamint a funkcionális belső terek ötvözése egyedi megjelenést kölcsönöz a komplexumnak. A legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelő épület 3,75 m-es bolti belmagasságával, elrejtett gépészeti rendszerével kellemes légkört biztosít, ehhez társul az építkezés során is nagy figyelemmel megóvott ősfás park, amely a pihenés mellett alkalmas rendezvények szervezésére is.

Az Agria Park mindenkié
Az Agria Park kialakítása figyelembe veszi a fogyatékkal élők igényeit. Ennek megfelelően a központ és környezete akadálymentesített, így a kerekesszékesek is zavartalanul közlekedhetnek az épületben és környékén. A gyengén látók és a vakok számára a Park környezetében elhelyezett hangjelzést is adó gyalogátkelő lámpák teszi könnyebbé a tájékozódást.

A kötelező gyakorlaton túl
A fejlesztést elősegítette a kedvező légkör, köszönhetően a folyamatos párbeszédnek, melynek során az építtető Wallis Ingatlan tájékoztatta a sajtó képviselőit és a lakosságot a beruházásról, annak menetéről és a várható építési munkálatokról. Ez a fajta kommunikáció nagyon fontos a fejlesztő és a Park vezetősége számára. Az építkezés közvetlen környezetének türelme és hozzáállása, talán ennek az attitűdnek is köszönhetően példaértékű volt. A Park nem csupán a fejlesztő, a kivitelező cégek és a helyi önkormányzat együttműködésének sikere, hanem ilyen értelemben minden egri lakosé is. Ezt a magatartást és támogatást köszönte meg 2006 és 2007 karácsonyán az építkezés szomszédságában élő lakóknak és intézményeknek a cég apró ajándékokkal, illetve az érdeklődők számára egyedül álló módón lehetővé tette, hogy megtekintsék egy 2007. decemberi „Nyílt Napon”, hogyan áll az építkezés.

A jogi és műszaki előírások, az értékek megőrzése és „átmentése” mellett a Wallis Ingatlan projektjei során többet tesz az elvártnál, kötelezőnél. Nincs ez másképp Eger városában is, ahol a beruházás megvalósulását és a fejlesztés lezárultát követően a Wallis Ingatlan olyan jellegű tevékenységeket tervez, mint például a gyermekek támogatását és hátrányos helyzetű gyerekek helyzetét elősegítő intézmények szponzorrációja.
 

Agria Park üzletek


Új üzletek

gardonyi_banner.gif

AGRIA PARK 3300 Eger, Törvényház utca 4.
GYIKKapcsolatJogi NyilatkozatHonlaptérképKupon
 
     
Amegrant honlapkészítés, webáruházak készítése